Akció!

Szinetár Miklós: 88 és fél

45,00 lei

Szinetár Miklós 88 szekvenciája egy sokat tapasztalt művész gyógyító bölcsességeit tartalmazza, amelyekkel öregeket és fiatalokat egyaránt megszólít.

Kategória:

Leírás

A 88 címmel közölt gondolataim viszonylagos sikert arattak. A könyvből sok példány elkelt, még második kiadásra is sor került. Olvastam jó kritikákat, és sok like jött a könyvvel kapcsolatos írásokra. Mindez nagyon jólesett, már csak azért is, mert előtte egy rádiószereplésem kapcsán olyan is megjelent az Facebookon, hogy a Szinetár egy seggfej. De hát így kerek a világ.

Nagyon örültem összevissza gondolataim sikerének – úgyhogy elszemtelenedtem: a 89. születésnapomon elkezdtem írni újabb hasonlókat. Eszembe jutott a cím is: 88 ÉS FÉL. Félek is meg nem is.

Írok politikáról, olyat is, ami többek számára vitatható, vagy egyenesen taszító. Történelemről, hitekről, színházról, moziról is mindenfélét, amikkel szintén nem ért mindenki egyet, de reményeim szerint lesznek, akik megértéssel, szimpátiával fogadják. És azok az olvasóim, akik netán más írásaimmal már találkoztak, megbocsájtják, ha néhány történetet, gondolatot, ami számomra meghatározó, ismét felidézek.

Mindig szerettem keverni a műfajokat színházban, filmben, tévében, és ha módomban állt az életben is. Most is megpróbálom. Remélem, hogy ezekről jut valami az olvasó eszébe. Bízom benne, hogy lesz olyan is, amit tovább gondol.

További információk

ISBN

978-963-517-187-3

Kiadási év

2021

Kiadó

Noran Libro KFT

Kötés

keménytábla

Oldal

354

Szerző

Szinetár Miklós

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Szinetár Miklós: 88 és fél” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük