Farkas Antal – Kínlódjvalva, volt egyszer

15,00 lei

1976-ban Farkas Antal, felkerekedik, hogy riportot írjon egy pusztuló bihari faluról. A két riportot kínáló kötet az 1914-ben létrejött, s 2015-ben megszűnt, 101 évet megélt falu történetét tárja fel.

Kategória:

Leírás

1976-ban egy újságírónak készülő fiatal váradi költő, Farkas Antal, felkerekedik, hogy riportot írjon egy pusztuló bihari faluról. Az elkészült anyagról a szakmabeliek elismerően szólnak, de közlésére a kor viszonyai közt nem vállalkoznak. A kézirat évtizedekig lappang, majd a református lelkipásztorrá lett költő megtalálja, s ekkor születik az ötlet, hogy Szilágyi Aladárral, a szórvány témákban jártas riporterrel, valamint a fotókat készítő D. Mészáros Elekkel együtt újra felkeressék a már lakatlan, csupán néhány romos épületből álló Kínlódjfalvát (románul Satul de necaz), illetve szólaltassanak meg néhány még élő falubelit a közeli községközpontban. A két riportot kínáló kötet az 1914-ben létrejött, s 2015-ben megszűnt, 101 évet megélt falu történetét tárja fel, figyelmeztetésként is, hiszen Bihar megyében s másutt is egyre több kis települést fenyeget a teljes elnéptelenedés.

További információk

ISBN

9786069534830

Kiadási év

2021

Kiadó

Holnap Kulturális Egyesület

Kötés

puha

Méret

14,5 x 20,5 cm

Oldal

59

Szerző

Farkas Antal, Szilágyi Aladár

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Farkas Antal – Kínlódjvalva, volt egyszer” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.