Időutazás Farnastól Zsobokig

24,00 lei

A kötet szerzői között szerepel Péntek János nyelvészprofesszor is, aki kalotaszegi származásúként tartott előadást a táborban, hívta fel a jelenlevők figyelmét mindarra, amit érdemes írásba foglalva megörökíteni.

Kategória:

Leírás

Az Időutazás Farnastól Zsobokig című kötetben riportok olvashatók, amelyekhez a 2014 nyarán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete által szervezett újságíró táborban gyűjtöttek anyagot a szerzők. Antal Erika, Bögözi Attila, Balázs Bence, Tasnádi-Sáhy Péter, Demeter Emőke, Rácz Éva, Gáspár Sándor, Simon Judit, Géczi Renáta, Szucher Ervin, Szűcs László írta le azt, ami felkeltette az érdeklődését a kalotaszegi településeken. A kötet szerzői között szerepel Péntek János nyelvészprofesszor is, aki kalotaszegi származásúként tartott előadást a táborban, hívta fel a jelenlevők figyelmét mindarra, amit érdemes írásba foglalva megörökíteni.

Farnas, Zsobok, Inaktelke, Váralmás, Sztána: bár a kalotaszegi hagyományos néprajzi tájegységhez tartoznak, az 1968-as átszervezéskor Szilágy megyéhez kerültek. Az újságírók a még élő hagyományokról, a mai modern életvitelről, az ottlakókat foglalkoztató kérdésekről írtak. Például az összeomláshoz közelálló farnasi református templomról, vagy a zsoboki hímzett aszfalt titkairól, azokról a kezdeményezésekről, amelyek Zsobokon munkahelyeket biztosítanak a falubeliek számára, sorsokról és életutakról, az egykori inaktelki betyárcsapatról.

További információk

ISBN

9786068621142

Kiadási év

2020

Kiadó

Magyar Újságírók Romáiai Egyesülete

Kötés

puha

Méret

14,5 x 20,5 cm

Oldal

152

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Időutazás Farnastól Zsobokig” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük