Húzódhatsz közelebb

20,00 lei

Kinde Annamária kilencedik verseskötete bő egy esztendő költői termését kínálja, ám valójában két jól elkülöníthető fejezet verseivel szembesülhet az olvasó, s e részeket éles határvonalként választja el a betegség.

Kategória:

Leírás

Kinde Annamária (1956-2014). 15 éves kora óta írt verset, majd dalszövegeket is. Egyetemista volt Marosvásárhelyen, majd Brassóban végzett erdőmérnökit. Csíkszeredában élt három évet. Bukarestben több mint fél évet dolgozott. 1986-ban került vissza Nagyváradra, ahol tagja lett az Ady-körnek. Első verseskönyvét 1987 nyarán állította össze. Ez a kötet sok kaland és utazás, Kolozsvár, Magyarország után végül a Marosvásárhelyen élő irodalomszerkesztők jóvoltából jelent meg ott 1986-ban.

Kinde Annamária kilencedik verseskötete bő egy esztendő költői termését kínálja, ám valójában két jól elkülöníthető fejezet verseivel szembesülhet az olvasó, s e részeket éles határvonalként választja el, s köti össze ugyanakkor a betegség, amellyel emberként is, alkotóként is küzdelmet folytat. Drámai, érett, egyedi hangú, egyedi univerzumot teremtő költészet ez. „Húzódjál közelebb, csak ennyi volt/ lassul a tánc, kihűl a hő./ Hallgass már hosszan, ne öltsed a szót!/ Nem kétséges, ennyi volt!”

További információk

ISBN

9786069348215

Kiadási év

2013

Kiadó

Riport Kiadó

Kötés

keménytábla

Méret

18 x 19 cm

Oldal

168

Szerző

Kinde Annamária

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Húzódhatsz közelebb” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük