Újvárad 2022/3

9,50 lei

Kategória: Címkék: , ,

Leírás

Harmadik idei számával jelentkezik az Újvárad folyóirat. A szépirodalom rovat Szijj Ferenc, Molnár Zsolt és Vajna Ádám versei mellett Háy János, Kőrössi P. József és Lángh Júlia prózáját, valamint Tőzsér Árpád A sziklája az ő jószága című naplójegyzeteit kínálja. A Dialog/Párbeszéd rovatban Traian Ștef Mit tehettem volna című versét olvashatják, míg az esszé rovatban Lakatos-Fleisz Katalin Útközben című írását. Vécsi Nagy Zoltán ajánlja az olvasó figyelmébe az IttMást – romániai magyar képzőművészet 1975 és 1989 között című sepsiszentgyörgyi tárlat anyagát. A Kell-e még a helyesírás kérdésre keresi a választ a Tandem rovatban Cs. Nagy Lajos és Magyari Sára. Mayer Ágota a holokauszt oktatásának romániai nehézségeit foglalja össze. A média helyzetéről Cseke Péter Tamás beszélget az ismert román médiaszemélyiséggel, Mircea Tomaval, az interjú címe: „Az emberek jobban hisznek a Facebooknak, mint az újságoknak.”

A Kultúra rovatban Biró Árpád Levente a húsz éve alapított Nagyvárad Táncegyüttes „próbanaplóját” jegyezte le, míg Praznovszky Mihály Petőfi-jelek a Mikszáth-életműben című anyagával jelentkezik. „Több dolgok vannak…” a címe a Trialóg rovatban Tasnádi-Sáhy Péter újabb két színházi vezetővel, Imecs-Magdó Leventével és Köllő Csongorral folytatott párhuzamos interjújának.

A Kritika rovatban Simon Judit a Szigligeti Színház Dürrenmatt-előadását, Az öreg hölgy látogatását méltatja Testvérvárosunk, Güllen címmel. Ozsváth Zsuzsa Szavak, darabokban című írása Szkárosi Endre CD-melléklettel is ellátott Égzsák című munkáját méltatja, míg Codău Annamária Antal Balázs Súly és könnyűség című tanulmánykötetét elemzi. A filmkritikát Bozsódi-Nagy Orsolya jegyzi Vadnyugati psziho-kirakós vadnyugat nélkül címmel. Folytatódik Kőrössi P. József Előhívás-sorozata, ezúttal Kőszobrász és kősárkány címmel Pierre Székelyt ismerhetjük meg. A lapszám szerkesztőségi vezércikke a háború ellen emel szót Hет войне! címmel.

Az Újvárad kapható a jobb erdélyi könyvesboltokban, továbbá online formában a holnap.ro könyváruházban.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Újvárad 2022/3” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük